Jókai-bableves főzőverseny – másképp

Jókai-bableves túra és lakoma

2021. május 1. 10-15 óráig
Balatonfüred, Koloska-völgy

Idén 18-dik alkalommal rendezné meg a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. a Jókai-bableves főzőversenyt Balatonfüreden, a Koloska-völgyben. A járványhelyzet miatt azonban 2021-ben immár másodszor kényszerülünk eltérni a megszokott bográcsozós, közösen ebédelős, beszélgetős, formától. Tavaly online lehetett versenyezni. Idén inkább a szabadba csábítjuk a Jókai-bableves szerelmeseit és mestereit. Idén ugyanis mi vendégeljük meg a résztvevő csapatokat.

Arról, hogy milyen lehetett az eredeti Jókai-bableves – megoszlanak a vélemények.

A legendák szerint a Jókai-Laborfalvi házaspár egy balatonfüredi étteremben kóstolta először a levest. A másik változat szerint Róza főzte a svábhegyi birtokon. Sajnos egyik változat sem igazolódott be. Sőt, egészen biztos, hogy Jókai soha nem evett Jókai-bablevest. Csak görög olvasót angyalbakanccsal. Görög olvasó: bab jó vastagon berántva. angyalbakancs: disznóköröm. Ebbe csipetkét szaggatott Laborfalvi Róza. De Jókay Jolán emlékirataiból az is kiderült, hogy miért hívhatták mégis Jókai-bablevesnek az ételt.

„Móric bácsi nagyon szerette a malackörmöt, babba főzve. A babfőzelék volt a kedves étele, úgy nevezte: görögolvasó angyalbakanccsal, de jól is készítette azt Róza néni! Különösen szerette az apró fehér gömbölyű babot, annak hártyaforma héja van, olyan omlós, mint a gesztenye, úgy is neveztük: Jókay-bab, mert a magja még nagyanyám kertjéből származik.”

A Jókai-bableves tehát valószínűsíthetően az apró, fehér, gömbölyű, családi birtokon termesztett babról kapta a nevét.

A versenyen való részvételhez a következőket kell tenni.

  1. Jelentkezni az aracsinephaz@furedkult.hu e-mail címen lehet, ötletes csapatnévvel (a legjobb díjat kap), maximum 10 fős családi, vagy egy háztartásban élő rokoni, baráti csapatokkal. A jelentkezés határideje: április 27.
  2. Nem szabad sokat gondolkodni a jelentkezésen, mert maximum 20 csapatot tudunk fogadni, és a jelentkezés sorrendje számít. Aki gyors, bekerül!
  3. A jelentkezésre válaszolva a versenyzők megkapják a csapat indulásának pontos időpontját. Erre azért van szükség, hogy ne gyűljön össze tömeg a regisztráció helyszínén. Kérjük a csapatok pontos érkezését!

Aztán jön egy kellemes séta a Koloska-völgyben – 6 állomással, Jókai Mór életével, regényeivel kapcsolatos feladatokkal.

  1. Közben a völgyben Bede Róbert séf elkészít egy bogrács Jókai-bablevest. A főzésről a „Balatonfüred Kultúra” oldalán online közvetítésben számolunk be.
  2. A feladatok teljesítését követően irány a nagy kondér és mindenki megkapja a jól megérdemelt bablevest. A versenyzők bablevesét a Horváth-ház étterem és borpince séfjének köszönhetjük. Kérjük, a bableves elfogyasztásához a családok – lehetőleg nem műanyag – tányért és kanalat hozzanak magukkal.
  3. Miután a csapatok elfogyasztották a levest, tovább nem időzhetnek, el kell hagyniuk a völgyet egy másik útvonalon, hogy ne találkozzanak szembe a többi csapattal.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Bakonyerdő, Balatonfüredi erdészetének jóváhagyásával, ezen a napon kizárólag a játékra regisztráltak, a szervezők és közreműködők használhatják a Koloska-völgyet. Kérjük a kirándulást tervezők türelmét és megértését!

Nem telhet el egy év Balatonfüreden Jókai-bableves főzés nélkül!
Várunk a jelentkezőket és előre is jó étvágyat, jó játékot kívánunk!

További információ: Törőné Horváth Ilona: 06 30 378 1231