Halász Rita: Mély levegő 2025.08.25. 20:30

Augusztus 25., hétfő

Kisfaludy Galéria

Kisfaludy SZÍNHÁZi Esték

20:30 Halász Rita: Mély levegő

Talán mindenki életében eljön az a pont, amikor legszívesebben visszaköltözne a gyerekszobájába és végignézné élete legfontosabb döntéseit. Az előadás főszereplője, a kisgyerekes, képzőművész Vera arra keresi a választ, hogy miért úgy történtek vele a dolgok, ahogy. Az előadás egy válás története, de annál még sokkal több. Szó van benne elnémulásról és szembenézésről, emlékekről, lazaságról, hóhullásról és kánikuláról, de legfőképpen az önmagunkhoz való hazatalálásról.

Halász Rita Mély levegő című első regényével elnyerte a 2021-es Margó-díjat, és ugyanabban az évben a Libri Irodalmi Díj 10 legjobb könyvet tartalmazó listájára is felkerült.

A 2025-ben Tatabányán rendezett MOST Feszt-en az előadás a legjobb monodráma díját nyerte el.

Pálos Hanna színművész, a budapesti Katona József Színház tagja jelentős szerepek nagyszínpadi megformálása után most egy sokkal intimebb, személyesebb és közvetlenebb produkcióban látható.

Pálos Hanna előadásában

Nagybőgőn közreműködik: Csizmás András / Ajtai Péter

Zene: Csizmás András

Színpadra alkalmazta: Zsigó Anna – Pálos Hanna

Producer: Orlai Tibor

Jegyár: 4.000 Ft/fő, nyugdíjas/diák 2.000 Ft/fő