A füredi rabbi-Zsinagóga és Zsidó Kiválóságok Háza látogatással

Zsinagóga bejárás – városi séta – Zsidó Kiválóságok Háza megtekintése autentikus vezetővel
A felújított régi zsinagógából indulva bejárjuk egy klasszikus vidéki zsidó közösség hétköznapjainak útvonalát. Autentikus kalauzunk a füredi zsidó hitközség utolsó vezetőjének fia, akivel becserkésszük a rituális fürdő, a rituális metsző háza, valamint a felekezeti iskola hűlt helyét, miközben megismerkedünk a zsidó étkezési, istentiszteleti, családi, házaséleti, tisztálkodási és temetkezési szokásokkal.
Rácsodálkozunk a vallási és közösségi vezetők: a rabbi és a hitközségi elnök házaira, s mesélünk arról, hogy milyen tanulási és jótékonykodási szokások és konfliktusok mentén zajlott az élet a falakon belül és kívül. Felelevenítjük a két helyen is lerakott botlatóköveken megörökített családok emlékét, majd megismerjük a filoxéravész utáni szőlőtelepítéseket finanszírozó „humánus” helyi bank létrehozásának történetét és elámulunk épületének ma is elegáns maradványain. Pár lépéssel tovább, a mai könyvtár épülete előtt felidézzük az 1944-es év országos jelentőségű, szomorú eseményét, amelyen bejelentették a magyar tenger zsidótlanításának befejezését.
Sétánk zárásaként résztvevőink megtekinthetik a zsinagóga új szárnyában létrehozott, 132, többségében Nobel-díjas tudóst magyar, angol és héber nyelven bemutató, „Zsidók és csúcstechnika – Einsteintől napjainkig” című virtuális kiállítást, valamint a 2021 decemberében átadott állandó digitális kiállítást, melynek címe “Zsidók és művészetek – Chagalltól Kertészen át Spielbergig”.
Találkozási hely: Zsidó Kiválóságok Háza (ZsKH) recepció (Balatonfüred, Bajcsy Zsilinszky u. 32.)
Útvonal: Bajcsy-Zsilinszky utca – Dózsa György utca – Kossuth Lajos utca – Felső köz – Bajcsy-Zsilinszky utca
Séta hossza: 1,5 km
Séta időtartama: 2 óra
Séta nehézségi foka: könnyű
Javasolt öltözet: időjárásnak megfelelő
Parkolás: ZsKH-val szembeni utcai parkolóhelyek
Részvételi díj: 4900,-Ft – mely tartalmazza a kiállításra szóló belépőt is -, a jegymester.hu oldalon történő online regisztrációval egy időben fizetendő.
Túrajó sétautalvánnyal (2900,-Ft) rendelkezők az utalvány beszámítását az info@turajo.hu címre írt üzenetben igényelhetik!
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt! A sétaszervező a séta alatt bekövetkezett balesetekért felelősséget nem vállal!
A sétát tíz éves kor felett ajánljuk!
Kérjük, hogy a sétára előre regisztrálj a jegy.hu oldalon!