Új, nyitott partszakasszal bővül a város

Egyhektáros területen új, mindenki számára megközelíthető partszakaszt nyit meg a város. A munkálatok már zajlanak, panoráma stég, látvány csónakkikötő és szabad park közvetlen vízkapcsolattal várja majd a látogatókat. A tervek szerint őszre elkészül a teljes beruházás.

A sok városi fejlesztés között ez az egyik legjobban várt, hiszen nem gyakori a Balatonnál, hogy eddig elzárt vízparti területet nyissanak meg.

Az egykori Brázay strand, és a Balatonfüredi Horgászegyesület területén parkosítanak, kialakítanak egy negyven férőhelyes látvány csónakkikötőt illetve kölcsönzőt. A beruházás külön figyelmet fordít a gyermekes családokra, így a területen speciális tornaeszközök, kreatív fövenypart, tematikus játszótér, lengőhinták és egyedi kialakítású panoráma stég is helyet kap.
A nagy zöldfelületek mellett a parkba érkezők kiszolgálására építenek egy halsütödét és éttermet, az épületben nyilvános illemhely is lesz.

Jelenleg a partszakasz megemelése, és a csónakkikötő kiépítése zajlik. Ötven centivel növelik meg a parti véd művet, amelynek kialakítása megegyezik majd a városi strandok parti szakaszával. Jelentős nagyságú nádas is van a területen, ez érintetlen marad, a néhány kivágott fát pedig pótolják.

– Az a cél, hogy nyitott vízparti kapcsolatot biztosítsunk a helyi lakosok és üdülővendégek számára. Nagy zöldfelület lesz, az árnyas ligetben padokat, pihenőket helyezünk ki. Ha elkészültünk a parkkal, akkor az előtte húzódó Aranyhíd sétányt egészen a Kisfaludy strandig felújítjuk – fogalmazott Bóka István polgármester.

Mint arról korábban írtunk, az önkormányzat megvásárolta a terület melletti, egészen az Esterházy strandig húzódó nyolcezer négyzetméteres vízparti ingatlant, ahol a tervek szerint strandot alakítanak majd ki.
– Az a szándékunk, hogy a Kisfaludy strand és az Esterházy strand közötti teljes partszakaszt nyitottá tegyük, a fizetős strandi időszak kivételével itt végig lehessen sétálni a parton egészen a Vitorlás térig – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Bóka István.

A Balatonfüredi Horgászegyesület tulajdonában álló 5100 négyzetméteres ingatlant illetve az állami tulajdonban lévő, a Szívkórház vagyonkezelésében álló, Brázay strandot nyitják most össze, a területet hosszú távra bérelte ki a város. A beruházás összege 550 millió forint, ehhez 410 millió forint uniós pályázati támogatást nyert a város.