VÁROSI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY

FÜRED A MAGYAR KIRÁLYSÁG DÍSZE

A látványos, interaktív kiállítás a több mint háromszáz éves múltra visszatekintő fürdőtelep központjának, az egykor Savanyúvíznek nevezett részének XIX. századi életét mutatja be a közlekedés, a gyógyfürdő/fürdőélet, az Anna-bál és a színházi élet vonatkozásában. A kiállítás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt tartalmas kikapcsolódást ígér.
A több mint háromszáz éves múltra visszatekintő fürdőtelep központja a savanyúvíz kútnál alakult ki. Vizét ivókúrára, a néhány méterrel keletebbre fakadó forrás vizét pedig juhtej-savóval keverve tüdőbetegségek gyógyítására használták. Flasker András seborvos 1702-től már gyógyászati tevékenységet folytatott. A tihanyi apátság 1755-ben megvásárolja az egykori Flasker-féle birtokot és a füredi határához csatolja. A kút köré épültek a gyógyulni vágyó vagy szórakozni akaró vendégek ellátását szolgáló apátsági és magánépületek.
Balatonfüreden a reformkor óta a fürdőidény kiemelkedő és egyben záróeseménye volt az Anna-bál. A hagyomány szerint Balatonfüreden 1825-ben rendezték az első Anna-bált Horváth Anna-Krisztina tiszteletére aki ezen a bálon találkozott Kiss Ernő huszár főhadnaggyal. A megismerkedésből szerelem lett, majd a fiatalok 1826-ban örök hűséget esküdtek egymásnak.
Az első báli tudósítás a Honművészben jelent meg 1836-ban. Bálkirálynőt először 1862-ben választottak Kozma Irma kisasszony személyében.

NÉMETH LÁSZLÓ EMLÉKSZOBA

A kiállítás a Balatonfüredhez több szállal kötődő Németh László Kossuth-díjas írónak állít emléket, aki gyakori vendége volt a korabeli szellemi központnak számító Lipták-háznak és a város rendezvényeinek.

Füredi beszéd – részlet
(elhangzott a balatonfüredi gimnázium új épületének avatásán)
Füredi barátaim megkértek, jöjjek el, szóljak néhány szót ezen az épületavató ünnepségen. Akihez ezt a kérést intézték, mint ők is tudják, évek óta nem lépett előadói emelvényre, s amennyire én tudom, nem lép ezután sem. Ha a bennem vigyázó orvosra s a művének felelős íróra hallgatnék, ide sem utaztam volna le. Ők azonban a hajdani tanárhoz fordultak, s az nem engedte lebeszélni magát, hogy az új falak közt régi emlékeit s a (számára már zárt falat jelentő) jövőt tapogató reményeit az új otthon lakóival meg ne ossza.
Ebben az új épületben se úgy foglalja el diák s tanár helyét, mint akik katedra s padok, anyagközlés és visszaadás régi cseréjére ültek be, hanem mint a világ tiszteletét kivívandó roham újoncai és altisztjei, akik fölött a tisztek és főtisztek azok a holt s élő nagy magyarok, a Csokonaik, Arany Jánosok, Bolyaiak, Bartókok, akik hittek, nem tudtak nem hinni benne, hogy a sivatag legyőzhető, s az emberi művelődés nagy szivárványában a Föld fölé irt szebb jövőt ígérő ívben a magyar színnek is van helye, s népünk nem mint tíz egynéhány millió magyarul beszélő tömeg, hanem mint felemelt fejű nemzet mehet át alatta.
1964. január 18.

A kiállítás dr. Németh Ágnes, dr. Németh Judit és dr. Praznovszky Mihály rendezte.
A kiállított tárgyak és dokumentumok a család és a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonát képezik.

Városi Helytörténeti Gyűjtemény
Cím:
8230 Balatonfüred,
Blaha Lujza u. 3.
Elérhetőségek:
06-87/580-041
info@furedkult.hu
Nyitva tartás:
Szerda-vasárnap: 10.00-18.00
Kutatószolgálat: szerda-péntek: 10.00-18.00

< 2020 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 1234
  • 17:30 -23:00
    2020-09-04-2020-09-05

    Zenék-betűk-nedűk. Három alapélmény köré szerveződik a Könyv-Bor-Jazz, Balatonfüred tradicionális kulturális rendezvénye. Ezúttal partnerfesztivállal …[Részletek]

56
  • 20:30 -23:00
    2020-09-06

    A belépők ára a helyszínen fizetendő: 4 000 Ft / fő, amely fogyasztást nem tartalmaz.
    Extrém időjárási körülmények esetén a koncert lemondási …[Részletek]

7891011
  • 18:30 -19:00
    2020-09-11

    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Horváth Mónika Mozaikvárosok című festménykiállításának megnyitója.

    A tárlatot megnyitja: Márffy Nóra tárlatvezető.

    Közreműködik: Király Nóra …[Részletek]

12
  • 10:00 -23:59
    2020-09-12-2020-10-31

    Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Balatonfüred, Kisfaludy utca

    A Veszprémi Művész Céh kiállítása a balatonfüredi Kisfaludy Galériában

    szeptember 12-től október 31-ig

    A Veszprémi Művész Céh rendhagyó, …[Részletek]

13
  • 20:00 -23:00
    2020-09-13

    Fűzy Gabi bácsi zongoraest a Karolina teraszon!

     

    🎵🎹Sokak Gabija – ma már olykor Gabi bácsija-, a bárzene utolsó mohikánja. Itt a …[Részletek]

1415161718
  • Összes nap
    2020-09-18-2020-09-19

    Fővédnökök:

    Massimo Rustico Olaszország magyarországi nagykövete

    Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár

    Védnökök:

    Erős Kinga, a …[Részletek]

1920
21
  • 17:00 -19:00
    2020-09-21

    Balatonfüred Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és családját

    szeptember 21-én hétfőn, 17:00 órára, a Széchenyi …[Részletek]

22232425
  • 10:00 -23:59
    2020-09-25-2020-09-27

    Szeptember 25-27.
    ROMANTIKUS REFORMKOR

     

    Szeptember 25. péntek

     

    Tagore sétány

    10:00-20:00 Népi és iparművészeti …[Részletek]

2627
  • 15:00 -23:59
    2020-09-27

    Balatonarács, Hősök tere

    Balatonarács, Hősök tere

    2020. szeptember 27-én
    (vasárnap),
    15 órától a szokott helyen, a Hősök terén Arácsi Szüret
    16 órától a Csillagkert Református Óvoda …[Részletek]

282930    

 

 

 

Kérdése van?